Nem most került elő először a vízhiány kérdése

A 2026-os nyár után könnyű úgy beszélni a vízmegtartásról, mintha mindenki előre látta volna a mostani válságot. A valóság ennél árnyaltabb.

Vízügyi és mezőgazdasági szakemberek már hosszú évek óta figyelmeztetnek arra, hogy Magyarországon nem elegendő az árvizek gyors levezetésére építeni. A csapadékosabb időszakokban érkező víz egy részét meg kellene tartani, hogy az aszályos hónapokban legyen miből pótolni a hiányt.

Politikai szinten azonban sokáig nem ez volt a leglátványosabb téma. A Mi Hazánk 2024 nyarán és őszén az elsők között próbálta országos ügyként napirenden tartani a vízmegtartást.

Dócs Dávid, a párt alelnöke 2024 júliusában arra figyelmeztetett, hogy az Alföld több részén kritikussá vált a talaj szárazsága. Közleményében a kukorica várható termésének jelentős visszaeséséről, valamint a napraforgót és a cukorrépát fenyegető vízhiányról írt.

A párt állítása akkor az volt, hogy a csapadékhiány önmagában csak a probléma egyik fele. A másik a vízmegtartó infrastruktúra hiánya és több beruházás elmaradása.

Közel 400 milliárd forintnyi elhalasztott beruházásról beszéltek

A Mi Hazánk 2024-es közleményében azt állította, hogy abban az évben 398 milliárd forint értékű vízmegtartó beruházást halasztottak el a dél-alföldi térségben.

Ez a szám a párt politikai közlésében jelent meg, ezért önmagában nem bizonyítja, hogy minden felsorolt fejlesztés megvalósítása megakadályozta volna a mostani vízhiányt. Az viszont nehezen vitatható, hogy a Homokhátság kiszáradása, a talajvízszint süllyedése és a mezőgazdasági vízpótlás hiányosságai már akkor is valós problémát jelentettek.

A Mi Hazánk három fő lépést sürgetett:

  • a korábban elhalasztott vízgazdálkodási beruházások elindítását
  • a folyók magasabb vízállásakor érkező víz nagyobb arányú megtartását
  • az aszálykárt szenvedő gazdák támogatását

A követelések közül egyik sem számított teljesen újnak. Szakmai körökben korábban is szó volt tározók, csatornák, vizes élőhelyek és természetes árterek helyreállításáról. A Mi Hazánk szerepe inkább abban volt, hogy politikai konfliktust próbált építeni egy olyan témából, amely akkor még nem uralta naponta a híreket.

Ősszel már gazdatüntetést is szerveztek

A párt 2024 szeptemberében Szegeden gazdatüntetést tartott a felelős vízgazdálkodásért. Az eseményen Toroczkai László is felszólalt, majd a követeléseket tartalmazó petíciót eljuttatták a kormánynak.

A szeptemberi árhullám idején Toroczkai azt kifogásolta, hogy miközben nagy mennyiségű víz vonult le a folyókon, több csatorna és víztározó továbbra is üresen vagy alacsony szinten maradt.

Ez politikailag erős üzenet volt: egyszerre védekezünk a túl sok víz ellen, majd néhány hónappal később ugyanazon a területen már a vízhiány okoz károkat.

A kérdés persze műszakilag jóval bonyolultabb annál, mint hogy minden árhullám vizét egyszerűen „félre kell tenni”. Ehhez megfelelő tározókra, csatornákra, szivattyúkra, területekre, engedélyekre és folyamatos karbantartásra van szükség. A vizet ráadásul úgy kell megtartani, hogy közben ne veszélyeztesse a településeket és a termőföldeket.

Pontosan ez az infrastruktúra az, amelynek hiányáról a párt már 2024-ben beszélt.

Két évvel később már nem csak a gazdák problémája

A mostani helyzet súlyosságát az mutatja, hogy a vízhiány már messze túlnőtt a mezőgazdaságon.

2026 nyarán több mint száz településen kellett valamilyen vízhasználati korlátozást vagy takarékossági intézkedést bevezetni. Több térségben lajtos kocsikkal, katonai vízszállító járművekkel és zacskózott ivóvízzel segítették az ellátást.

A Duna rekordközeli vagy rekordalacsony vízállása a hajózást és az energiatermelést is érintette. A paksi atomerőmű a folyóból kapja a működéséhez szükséges hűtővizet, ezért a vízállás és a vízhőmérséklet változása közvetlenül befolyásolja, milyen teljesítménnyel működhet.

A vízhiány tehát már nem csupán azt jelenti, hogy kiszárad a kukorica vagy megtiltják a kerti locsolást. Hatással lehet:

  • az ivóvízellátásra
  • az élelmiszer-termelésre
  • a villamosenergia-termelésre
  • a folyami áruszállításra
  • a tavak és folyók élővilágára
  • végül pedig az árakra és a teljes gazdaságra

A Mi Hazánk 2024-ben éppen azt próbálta hangsúlyozni, hogy a vízgazdálkodást nem lehet kizárólag mezőgazdasági mellékkérdésként kezelni.

Előre látták a válságot?

A korrekt válasz az, hogy részben igen, de nem szó szerint.

A Mi Hazánk 2024-ben nem azt jósolta meg pontosan, hogy 2026 augusztusában milyen alacsony lesz a Duna, hány településen vezetnek be korlátozást, vagy mikor kell csökkenteni Paks teljesítményét.

A párt viszont egyértelműen felismerte és nyilvánosan kimondta, hogy a vízhiány évről évre súlyosbodik, a meglévő rendszer nem képes elegendő vizet megtartani, az elhalasztott beruházások pedig később sokkal nagyobb költséget okozhatnak.

Ez a figyelmeztetés mára kellemetlenül aktuálissá vált.

Nem lenne igazságos azt állítani, hogy kizárólag a Mi Hazánk beszélt erről. Kutatók, gazdák, vízügyi szakemberek és környezetvédő szervezetek korábban is hasonló problémákra hívták fel a figyelmet. A politikai pártok között azonban a Mi Hazánk valóban korán és következetesen emelte országos üggyé a vízmegtartás kérdését.

Most már nem az a kérdés, kinek volt igaza

A vízhiányból könnyű újabb pártpolitikai csatát csinálni. A kormány felsorolhatja az elindított programokat, az ellenzék pedig az elmaradt beruházásokat. Ettől azonban egyetlen köbméterrel sem lesz több víz a kiszáradó térségekben.

A valódi kérdés az, hogy a 2026-os válság után történik-e végre olyan fejlesztés, amelynek hatása nem egy választási ciklusra, hanem több évtizedre szól.

Magyarországnak egyszerre kell védekeznie az árvizek és az aszály ellen. Ehhez nem elég egy újabb operatív törzs, néhány lajtos kocsi vagy ideiglenes locsolási tilalom. Tározókra, működő csatornarendszerre, vizes élőhelyekre, korszerű öntözésre és következetes országos vízkormányzásra van szükség.

A Mi Hazánk 2024-es figyelmeztetése azért érdemel figyelmet, mert akkor még lett volna több idő felkészülni. Két évvel később már nem egy távoli veszélyről beszélünk, hanem egy olyan válságról, amely a csapból, a földeken és az elektromos hálózatban is érezhetővé vált.