Munkagépek jelentek meg a Velencei-tó térségében, miután a tartós hőség és a hosszú ideje fennálló csapadékhiány kritikusan alacsony szintre csökkentette a tó vizét. A beavatkozás összesen tíz helyszínt érint, elsőként Dinnyés közelében kezdődtek meg a munkálatok. A szakemberek a Névtelen-tisztás és a Kis Mihály-tisztás közötti átjáró mélyítésével indították el a programot. Hétfőn egy olyan kétéltű munkagépet is a tóhoz vezényelnek, amelyet kifejezetten természetvédelmi területeken, nádasokban és sekély tavakon végzett munkákhoz használnak. A beavatkozás megkezdéséről Gajdos László élő környezetért felelős miniszter számolt be. Tájékoztatása szerint a munkálatok előtt több szakterület képviselőinek véleményét is kikérték, és kizárólag a legszükségesebb pontokon avatkoznak be.

Nem kotrják ki az egész tavat

A munkálatok nem általános tómeder-kotrást jelentenek. A beavatkozás célja a felhalmozódott lágy iszap eltávolítása azokról a szűk átjárókról, amelyek a tó különböző vízterei között biztosítják az összeköttetést. Alacsony vízállásnál ezek az átjárók részben vagy teljesen elzáródhatnak. Ilyenkor csökken a víz áramlása, egyes sekélyebb területek pedig elszigetelődhetnek a tó többi részétől. Ez különösen a nagy melegben jelenthet problémát, amikor a sekély víz gyorsabban felmelegszik, és kevesebb oldott oxigént képes megtartani. A tervezett munkák során:

  • eltávolítják a felhalmozódott puha iszapot;
  • mélyítik a víztereket összekötő átjárókat;
  • javítják a víz természetes mozgásának lehetőségét;
  • fenntartják az élőhelyek közötti kapcsolatot;
  • mérsékelni próbálják a további ökológiai károkat.

A beavatkozás nem emeli meg a vízszintet

Fontos különbség, hogy az átjárók megnyitása önmagában nem növeli a tóban található víz mennyiségét. A munkagépek nem vízpótlást végeznek, hanem a már meglévő vízkészlet áramlását próbálják segíteni. A Velencei-tó vízháztartása elsősorban a csapadéktól, a hozzá érkező vízfolyások hozamától, a párolgástól és a környező vízpótló rendszerek állapotától függ. Tartós hőségben a párolgási veszteség jelentős, miközben a kiszáradt talaj a lehulló csapadék egy részét még azelőtt elnyeli, hogy az elérhetné a tavat. Ezért egy rövid zápor látványos lehet, de önmagában ritkán hoz tartós javulást. A vízszint érdemi emelkedéséhez hosszabb időn át tartó, nagyobb területet érintő csapadékra lenne szükség.

Miért veszélyes az álló, túlmelegedő víz?

A Velencei-tó természetes állapotában is sekély tó, ezért vízhőmérséklete gyorsabban reagál a levegő felmelegedésére, mint a mélyebb tavaké. A tartósan forró időszakokban egyes részeken jelentősen emelkedhet a víz hőmérséklete. A melegebb víz kevesebb oxigént képes megtartani. Ha ehhez gyenge vízmozgás és nagy mennyiségű bomló szerves anyag társul, helyi oxigénhiány alakulhat ki. Ez a halakat, a vízi gerincteleneket és más élőlényeket egyaránt veszélyeztetheti. Az átjárók mélyítése azért fontos, mert a javuló vízcsere csökkentheti az elszigetelt, gyorsan túlmelegedő vízterek kialakulásának esélyét. A beavatkozás ugyanakkor csak tüneti és kárenyhítő intézkedés: a tartós vízhiányt nem képes megszüntetni.

A természetvédelmi szempontok miatt óvatos munkára van szükség

A Velencei-tó nem csupán turisztikai célpont, hanem érzékeny természeti terület is. A nádasok, sekély vízterek és iszapos élőhelyek számos madár-, hal- és növényfaj számára biztosítanak megfelelő környezetet. A munkagépek használata ezért önmagában is terhelést jelenthet. A beavatkozást úgy kell elvégezni, hogy a vízmozgás javításából származó előny nagyobb legyen, mint a munkálatok által okozott átmeneti zavarás. A mostani intézkedés időt nyerhet a tó élővilágának, de egyben figyelmeztetés is. A Velencei-tó állapota már nem kizárólag egy rosszul sikerült nyári szezon kérdése: hosszabb távú vízgazdálkodási, természetvédelmi és alkalmazkodási döntésekre lesz szükség.